Reményik Sándor: Egy perc...

Egy percre ma 
Úgy néztem fel a csillagokra én, 
Mintha bámuló, nagy gyerekszememmel 
Legelőször tekinteném. 
Egy percre ma 
Gyöngyvirágillat szállt át a szobán. 
Csodálkoztam, mint hogy ha legelőször 
Csodálkoznék el édes illatán. 
Egy percre ma 
Minden oly könnyű lett s oly egyszerű, 
S az élet a kezemben: 
Engedelmes, jól hangolt hegedű. 
Egy percre ma 
Megindultam - és nem tudtam: mi az. 
Messziről, mélyről intett elibém 
Egy elsüllyedt tavasz. 
Egy percre ma 
Mint szegény embert, nem húzott az ág, 
Halkan csengettyűzött a föld alatt 
Sok eltemetett csengettyűvirág. 
Egy percre ma 
Megpróbáltam a más lelkébe látni, 
Nem ítélve és el nem ítéltetve: 
Bocsánatot nyerni és megbocsátani. 
Egy percre ma 
Ragyogtak reám halvány testvér-arcok, 
Amelyek elé köd ereszkedett: 
Céltalan hajsza és megutált harcok. 
Egy percre ma, 
Ó tiszta, bölcs és boldog látomás: 
Elváltozott, mint Jézus a hegyen 
A mindenség, - s be más lett, ó be más! 
Egy percre ma... 
Nem lehet ezt a percet kibeszélni. 
Hogy is tudna szivárványglóriás 
Tündér törékeny teste rímbe férni! 
Egy percre ma 
Oly boldog voltam s oly boldogtalan, 
Tudva: e perc egy percig tart csupán - 
És aztán vége van. 
És én ki tudja meddig várhatok, 
Lesve zug-éltem kis part-szögletéből 
Míg újra fölbukkan egy ily vitorla 
Az örökkévalóság tengeréből.